Árak

Mennyibe is kerül egy ilyen remekmű elkészítése?


Egy Tiffany üvegablak vagy kép árképzése nagyon összetett, mert nagyon sok mindentől függ. Természetesen függ az elkészítendő üveg méretétől, a színeitől, minőségétől és a darabszámától.

Ehhez azonban elsődlegesen szükség van a megrajzolt üvegsablonra, amit előzetesen a Megrendelővel kitaláltunk és megrajzoltam.

Több fajta üveget lehet kapni a nagykereskedelmekben: van géppel készített, úsztatott, kézzel készített, fusing üveg, Spektrum, Katedrál üveg és így tovább. Ezeknek az árai az elkészítési technikától és az anyag összetételétől függ. Úgy, mint például a piros színű üveg az egyik legdrágább üveg, mert arany is van benne.

Amikor ki lett választva az üvegek színe, akkor meg kell nézni, hogy az egyes mozaikdarabok a kép mintájában mennyire ívesek, milyen hosszú és széles, továbbá figyelembe kell venni, hogy a minta hogyan igényli a szálirányt. Például: ha egy falevelet szeretnénk ábrázolni, akkor a szálirány a levél csúcsa felé irányul és nem keresztbe. Előfordulhat, hogy ahhoz, hogy egy darab üveget kivágjunk, az adott üvegsablon darabhoz, dupla méretű üveget kell számolnunk, mert másképpen nem lehet kivágni az üvegből a mintát. Így sokszor 2-2,5-szer több üveget kell vásárolnunk, mint amit maga a minta kiad.

Az üvegválogatás, az egyik kedvenc tevékenységem, mert annyi gyönyörű üvegek közül lehet válogatni és ekkor kezd manifesztálódni maga a mű. Kirajzolódnak a színei, a mintái, miközben csodás, hozzáértő emberekkel vagyok körülvéve. Az üvegválogatás időtartama, a kép színeinek mennyiségétől függ, ami 2-3 órán keresztül is tarthat.

Az üvegkép elkészítéséhez persze szükség van még néhány kiegészítő eszközre és anyagra. Ilyenek például: rézfólia, forrasztó cin, forrasztóvíz, bronzosító, élzáró és más egyebek is. Az üveg és eszközmennyiség összeállása után tudom elkészíteni a pontos árajánlatot a kedves Megrendelőmnek.

Amikor sikerült beszerezni a fantasztikus üvegtáblákat, akkor folytatódhat az alkotói tevékenység. Tulajdonképpen ötször rajzolom meg vagy át a minta vonalait. Egyszer a megrajzolásakor, aztán átrajzolok minden darabot egy zsírpapírra, aztán a vonalak mentén kivágom egy speciális ollóval, a kivágott darabokat körberajzolom a megfelelő üvegre, majd azt az üvegvágóval kivágom az üvegből. Utána az üvegdarabokat körbecsiszolom, minden egyes darabra rézfóliát ragasztok, aztán összeforrasztom mindkét oldalát. Utána lekezelem a forrasztásokat, megtisztítom az üveget és ráteszem az élzárót, amennyiben ez szükséges. Ez a munkafolyamat 1-2 vagy akár 3 heti munkaidőt is igénybe vehet mérettől és darabszámtól függően.

A fentiek figyelembevételével csak egy körülbelüli árat tudok megadni, azt is azért, mert az ilyen alkotásoknak nem írják rá minden ablakra az árát, így sokan nincsenek tisztában azzal, hogy mennyibe kerülhet. És aki pedig ilyet szeretne készíttetni, ők pedig jogosan szeretnék betájolni az árát.

Szóval egy Tiffany ablak, ajtó vagy üvegkép elkészítése körülbelül 280.000,- forintba kerül négyzetméterenként, 60 darabos mintáig.

Az ólmozott (templomi) üvegek más technikával készülnek, de az elkészítési folyamat nagyjából ugyan az. Ennek az ára: 350.000,- Ft/m2

Remélem, sikerült egy képet alkotnom arról, hogy miként készül egy ilyen ablaküveg vagy kép és milyen költségekkel jár.

Örömteli, szép napot kívánok Nektek.

Szeretettel várom megrendeléseiteket.

Elkészült egy újabb alkotásom. Alul a Jupiter takarja a Szaturnuszt, mely mit sem törődve semmivel, csak önmaga fényében tündököl. Az üveg 110x50 cm méretű, mely kedves barátaim otthonában kapott helyet az előszoba és a hálószoba falba beépítve. A lakás kiemelkedő dísze lett. Minden alkotásom egyedi, semmiből sem készítek kettőt. Ha tetszik és...

Szeretnél kapcsolatba lépni velem?

KREMALA GLAS DESIGN ATALIER, 2071 Páty, Árpád u. 15., +36-20-313-3328
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el