Louis Comfort Tiffany

Louis Comfort Tiffany (New York, 1848. február 18. - 1933. január 17.) amerikai művész, üvegfestő, a Tiffany-üveg kidolgozója.

Apja, Charles Louis Tiffany a XIX. századi New York egyik leghíresebb ékszerész cégének, a Tiffany & Co-nak volt a tulajdonosa.

Művészi pályája kezdetén festészetet tanult, tanárai George Inness és Samuel Colman voltak New Yorkban és Léon Bailly Párizsban, utazott Európában és Afrikában is. Az 1870-es évekig Tiffanyt a díszítőművészetek érdekelték. Ő és John La Farge festő üvegfestést tanultak Brooklynban a Heidt üveggyárban. Egyénileg kísérleteztek több üveg "összefoltozásában". Tiffany a folyékony üveget színezékekkel keverte össze, és így csodás ragyogású üveg születhetett meg a gyártási folyamat végén. Ezt 1880-ban szabadalmaztatta.

1879-ben megalapította a Louis C. Comfort Companyt. A cég magán- és középületeket díszített. Ezek közül két kiemelkedően nagy munka New Yorkban található, a 7th Regiment Armory (1880) és a H. O. Havemeyer-ház (1890), amely később megsemmisült.

1892-ben megalapította a Tiffany Glass and Decorating Companyt, amely festett üvegablakok és üvegmozaikok készítésére szakosodott. Ekkorra dekorációs és használati tárgy céljára fújt üvegeket is készítettek már, és 1893-ban elkészítette saját kemencéit is.

A nagy áttörést az 1900-ban Párizsban rendezett világkiállítás jelentette számára. Itt mutatta be a saját maga készítette irrizáló üveget és a több színben pompázó opalizáló üveget. Ezt követően a világ egyik legkeresettebb művészének számított.

1900-ban a vállalatot átnevezték "Tiffany Studios"-nak. A következő években ékszereket, zománcokat, lámpákat, mozaikokat és hatalmas méretű festett üvegablakokat is készítettek.

Tiffany nevéhez festett üvegablakok, kerámiák, zománcok, fújt üvegek, fémmel ötvözött üvegek és az ún. Tiffany-lámpa kapcsolódik.

Korának egyik kiemelkedő festője volt, azonban széles körben ismertté az általa kifejlesztett díszüveg-technológia tette.

Egy új technikát, az ún. Tiffany-technikát dolgozott ki, ami újabb megoldást jelentett az ólomüvegezésben. Itt nem ólomprofillal illesztették az üvegdarabokat egymáshoz, hanem az üvegek szélét sárgaréz szalaggal vonták be, amelyeket utána az illeszkedési pontoknál össze kellett forrasztani. A forrasztóanyag cink vagy ón, aminek olvadási pontja alacsony, hozzátapad a rézhez, és így teszi lehetővé, hogy az összeillesztett üvegdarabok egyben maradjanak.

Ez a technika azért volt mérföldkő a díszüveg-készítés területén, mert ennek köszönhetően vált lehetővé, hogy lágyabb íveket tartalmazó alkotások, például díszlámpák születhessenek. Ezek a lámpák voltak az ún. Tiffany-lámpák, amelyek színes üvegdarabokból álltak, különböző mintáik és formáik voltak, és a szecesszió stílusát tükrözték.

Tiffany-üveg keletkezése

Tiffany-üveg néven vált ismertté Louis Comfort Tiffany rézfóliás technikával készített ólomüvege. Louis Comfort Tiffany amerikai belsőépítész volt, akit különösen érdekelt az ólomüvegezés természete. 1878-ban nyitotta meg vállalkozását, Tiffany Studios, néven. Mivel nem talált az elképzeléseihez illő üveget, ezért saját üvegöntő műhelyet is fenntartott. Forradalmi újításokat vezetett be mind az üveggyártásban, mind az ablaküveg-készítés technológiájában.

Az egyik legnagyobb reform a forrasztásban jelentkezett, ugyanis a korábbi, ólomsínes technikával szemben ez a díszüveg alkalmas lett kisebb felületek létrehozására is, ráadásul az ólomüveggel így íveltebb felületeket is lehetett díszíteni. A felület gyöngyházfényű színeit az opálos, irizáló és a hagyományos, változatos színű üvegek együttes alkalmazásával alakította ki. Ezen üvegek érdekessége, hogy nem festettek, hanem a gyártás során, még folyékony állapotban, színező oxidokat (pl.: szelén, kobalt, arany) kevernek hozzájuk. Ezáltal nem csak a színük változik, hanem különböző mintázatok is keletkeznek az üvegen. Tiffany üvegét az 1893-as chicagói világkiállításon mutatta be, és az hamarosan a szecesszió kedvelt üvegfajtájává vált.

Felhasználási területek

A technológiának köszönhetően megszűnhetett az ólomüveg korábbi egyházi kizárólagossága, és a 19. század végétől már középületekben is egyre gyakrabban alkalmazzák a színes üvegablakokat. A 20. századra az ólomüveg épp olyan gyakran használt eljárás lett az építészetben, mint a falfestés vagy a szobrászat: egyaránt ékesített lépcsőházakat, polgári szalonokat, bankokat, szállodákat. Az igazi áttörésre azonban a 20. század végéig kellett várni, hogy az egyedi lakberendezésben, a magánházak, lakások és irodák díszítésében is egyre nagyobb szerepet kaphasson. A Tiffany-üveg a családi házak nyílászáróinak kedvelt díszítőeleme lett, de a belső dizájn előkelővé tételéhez is tökéletes, mivel a Tiffany-üvegből készült bútorbetétek segítenek egyedi stílusúvá tenni a tömeg-gyártott berendezési tárgyakat is. A belső dizájnnál nem lehet figyelmen kívül hagyni a szecesszió korában rendkívül népszerű Tiffany-lámpát sem, ami ma már a legmodernebb stílusú mintázattal ellátva is megtalálható otthonokban, illetve munka- és szórakozóhelyeken egyaránt. A Tiffany-technikával készülő ólomüvegből ma már egészen kis méretű használati tárgyakat, például órát és ékszereket is készítenek.